Milyen az igazi békesség?

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet. A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen, rajta egy hajót, mely állt csöndesen. Utasa mind lusta álomba merült..., s a kép összegyűrve a szemétre került. Nem békesség volt a papíron, hanem szélcsend és unalom. Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett. De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen. Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, békésen legelésző birkanyájat...
A papírkosár lassan tele lett, s közben be is esteledett. Ám az este sem volt békés, messziről hallatszott a mennydörgés. Vihar közeledett, az ég rengett, a festő az ablaknál töprengett. Nézte a szélben sodródó leveleket, a villámokat, mik átjárták az eget. A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, Istent kérte hát, hogy csodát tegyen. Tekintete ekkor ismét a fára esett, s ott meglátta, amit egész nap keresett. A fa egyik vastag benső ágán, úgy a fának szíve táján, a viharról szinte mit sem sejtve, ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve. Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
- Uram, te megmutattad békességedet! - szólt a festő, és nem tévedett. Csodálatos isteni békesség ez, mit a viharban alvó madár jelképez. A világ legyen bármily nyugtalan, ha szívünkben Isten békessége van.
Az Ő békessége tökéletes, minden félelemtől mentes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése