Jolánka néni és a margaréta

Amikor bevettem a kanyart semmi különöset nem láttam. A mellettem ülő kislányom mégis elkezdett visítani. Azt hittem valami nagy baj van. Aztán ragyogó szemmel közölte: pipacs. Megjelentek a pipacsok! És margaréta is van! Néha az őrületbe kerget. Nem tudom mikor van baj és mikor örül. Olyan közel áll a kettő kifejezésben.
Amikor behajoltam a rejtőzködő pipacs után megláttam a margarétát is. Aztán még egyet és még egyet... Eszembe jutott Jolánka néni.

Jolánka néni a második padban ült - mindig. Komoly volt és merengő. Különös kapcsolatban volt az Istennel. Jézussal is.


Rákoson látta meg a napvilágot, onnan hozták ide feleségnek. Nem szokta meg itt soha. De tudta – hiába menne vissza, mert a szülőfalu már nem az, ami gyermekkorában volt, az emberek is elöregedtek, s bár akadhat még egy-két rokon, az nem ugyanaz. Maradt a szép emlékekkel s harcolta a mindennapokat.
Ő volt az első, aki költözésünk után a fülembe súgta: fel kellene szántatni a kertet. Igyekeztem nemcsak felszántatni, hanem veteményezni is – már június eleje volt. Következő héten, istentisztelet után hátrajött számba venni a munkát. Természetesen kifogásolt pár dolgot. Tette ezt úgy, hogy nem tudtam haragudni rá.
Gyakran látogatott meg. Tudja, milyen idegenben lenni – mondogatta.
Mesélt Rákosról, a gyermekkorról, a férjéről, gyermekeiről vagy éppen Mórickáról, a macskáról. Ő volt a leghűségesebb társa, már évek óta.
Aztán mesélt istenélményről és halálfélelemről is. Betegségében lemondtak róla az orvosok, de ő kitartóan imádkozott. Leálltak a veséi. Megjelent neki álmában egy növény: a margaréta. Tudta, ez fogja megmenteni az életét. Kiküldte a gyermekét a mezőre, hogy szedjen neki egy nagy csokorral. Sírva tett eleget a követelésnek a gyermek, azt hitte utolsó kérést teljesít. Megtett mindent, amit az anyja kért. Megfőzte és vonakodva bár, megitatta vele a teát. Két napig nem tudott magáról Jolánka néni. Azt mondta, ezalatt Jézus fogta a kezét. Természetesen meggyógyult. Nevetve mesélte élményét éveken át. Minden nyárelőn szedte a margarétát és vitte oda, ahol éppen szükség volt rá. Néha kinevették, néha elzavarták, de ő ment segíteni rendületlenül.

Azóta minden évben szedek én is– egész télre valót.

S valahányszor kinyílik a margaréta, eszembe jutattja Jolánka nénit, aki immár a jó Istennek meséli fantasztikus történeteit...  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése