Legyünk tanítványok!

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök üzenete 2015 Pünkösdjén:

„Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra!”(ApCsel 2,14)

Pünkösd a keresztény egyház, az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepe. Az Apostolok  Cselekedetei írója színesen írja le, tárja elénk az első pünkösd történetét: hogyan alakult meg az első gyülekezet, kikből állt ez a közösség, kik voltak az elsők, akik ide tartoztak. Az első közösség tagjai a Jézus által elhívott, megszólított tanítványok, majd azok az emberek, akik a zsidó aratás ünnepére Jeruzsálembe érkeztek és Péter bizonyságtevésének a meghallgatása után megkeresztelkedtek. Az Apostolok Cselekedetei tudósítása szerint mintegy háromezer ember. Ennek a közösségnek a vezéralakjai a tizenegy jézusi tanítvány, ezért úgy érzem, hogy jelen alkalommal a tanítványokról, a tanítványságról kell szóljak.


Próbáljuk röviden felidézni élettörténetüket, életútjukat, ahogy azt az evangéliumok megörökítették.
Hogyan lettek tanítványokká? A Genezáreti tó partján egyszerű halászemberként éltek. A Názáreti
megszólította Pétert és testvérét, Andrást: „Kövessetek engem és azt mívelem, hogy embereket halásszatok”, azok pedig „azonnal elhagyván hálóikat, követék Őt.” (Mk 1,17-18) Nem sokkal ezután ismét két testvért szólított meg, a Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost, akik „atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána mennének.” (Mk 1,20)
A tanítványok, Jézus hívó szavára, szakítottak addigi életvitelükkel és vállalták Jézust követését. Az
evangéliumi leírások, tudósítások alapján képet nyerhetünk arról, hogy a Jézushoz legközelebb álló
tanítványoknak milyen volt a gondolkodásmódja, hogyan fogadták Jézus tanítását, hogyan igyekeztek mesterük kérése szerint élni és tevékenykedni. Az evangéliumban megörökített élethelyzetek, életképek betekintést engednek a tanítványok lelkébe.  Különösen Péter élete és megnyilvánulása tanulságos. Megtaláljuk benne a határozott lelkesedést, tettrekészséget, a segíteni akarást, de ott látjuk benne a kételkedést, a tagadást, a kétségek között vergődést, de a hibáknak, a gyengeségnek a felismerését és a bűnbánatot is. Ezek az életképek, élethelyzetek, a jézusi  tanítások hallgatása egy-egy állomás a lelki fejlődés és alakulás, a tanítvánnyá válás útján addig, amíg teljesen kiüresedve és csüggedten, szomorúan ott találjuk őket a jeruzsálemi felsőházban, árván, kitaszítottan, nincstelenül. Együtt vannak mind, mindenki a saját életérzésével, keserűségével, félelmével.

Gondoltál-e arra testvérem, hogy amikor Jézus hívó szavára a tanítványok elindultak az új élet útján, egyből hontalanná váltak. Mindent elhagytak, ami addigi életükhöz tartozott. Drasztikusan szakítottak egy megszokott életvitellel, szokással, és amikor azt gondolták, hogy megtalálták Jézusban a Megtartót, a Megmentőt, a boldogságot, életük nyugalmát, akkor egyszerre mindent kiüresített a nagypénteki dráma. A közösen eltöltött három év után ott vannak összetörve, elbizonytalanodva, magányosan. Azonban van valami, ami közös bennük: a megismert Jézus, a szelíd tekintet szeretetteljes megnyilvánulása, az Istenről valló emberközeli tanítás, az együtt töltött három év boldog emlékei, az új világ szimfóniájának harmóniája.
Keresztény testvérem! A ma emberére jellemző, hogy a külsőségekre, a látványra sokat ad. Lenyűgözi a sziporkázó mesterséges fény és elveszítette a képességét, hogy meglássa a belső ragyogást, a belső fényt. A hatalmas hangerővel körülötte tomboló zajos világ meggátolja abban, hogy szíve, lelke belső hangját meghallja, fél már csendben ülni. Hihetetlen sebességgel száguld a széles országutakon, a levegőben, a vízen, de a lélek belső ösvényein botorkál vagy képtelen járni. Karácsony és húsvét ünnepét kidíszítette, felcicomázta és közben elveszítette az ünnep igazi jelentését. Egyedül bámulja a kigyúlt csillagot, hallja a  mennyei kar himnuszát vagy hitetlenül áll a nyitott sír előtt és kételkedve fogadja a húsvéti üzenetet. Külső szemlélődése nem tudja gazdaggá tenni életét, mind többet és többet akar látni, tapasztalni és nem jut ideje a megállásra, az elmélyülésre. Lassan eltávolodik a családtól, a gyülekezettől, a közösségtől, egyedül él és
egyedül akarja boldogulását megteremteni.

Pünkösd ünnepe az újszövetségi tudósítások gyönyörű leírásában áll előttünk, mégis a legárvább
keresztény ünnep. Miért? Egy ismeretlen költő így vall:   “A pünkösd jő – de meg nem érti titkát/ A szív, amelyben még az Úr nem él;/ Itt a tavasz, – bimbófejük kinyitják/ A kis virágok, zöldül a levél;/ Mit ér, ha a természet újra éled,/ A  föld örül, madárka énekel,/ De a szívünkben még az égi Lélek/  Élet tavaszát nem költhette fel?/ Ha szívünket a Lélek át nem hatja,/ Hervadt virág csak minden ünnepünk,/ Hiába volt a szent karácsony napja,/ A húsvét fénye föllángolt – s letűnt /...De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön,/ Mert életet csak Isten Lelke ád.”  Vajon azért lett árva ez az ünnepünk, mert elveszítettük a lelkünkben lakozó Istent? Pünkösd arra tanít, hogy a tanítványok bátran vallomást tettek a megismert és megtapasztalt, a Jézus  által tanított Isten országa igazságáról. A kezdeti félelem és elbizonytalanodás után, bátran kiálltak Jézus  mellett. Mi adott erőt ehhez? Nem a külvilág, mely őket is épp úgy bámulatba ejthette, mint minket m ost, nem a nagy lárma a jeruzsálemi tömegben, nem a zúgó szél, hanem a belső felismerés, a lelkükben ott élő  Isten, akiről Jézus bizonyságot tett. A pünkösdi jelek: a kettős tüzes nyelvek, a nyelveken való szólás, a
sebesen zúgó szél lelküket, szívüket érintette meg. Lélekben lettek igazán tanítványok, lélekben lettek erősek és bátrak, lelkükben szólalt meg Isten.

A tanítványokról szóló evangéliumi tudósításokat, élethelyzeteket úgy is felfoghatjuk, mint a belső
úton való járás állomásait, megállóit. Belső útra, utazásra csak akkor tudsz elindulni, ha kizárod magadból rövid időre a külső világot, hontalanná leszel. Figyelsz Jézus tanítására, amíg csendben önvizsgálatot tartva  felfedezed magadban az isteni erőt. Ha nagypéntek megpróbáltatása megtör, most észre kell venned, hogy  mégsem veszítettél el mindent: ott van az Isten által beléd oltott lélek, mely képessé tesz megteremteni azt az életközösséget a szeretet Istenével, melyben nemcsak önmagadat találod meg, hanem a melletted élő embertársat is.

A jézusi tanítványok így élték át az első pünkösdöt. Együtt voltak, megfogadták Mesterük intő,
figyelmeztető szavát. Nem tértek külön utakra, nem vesztek el a külsőségekben, hanem végigjárva a lélek belső ösvényeit, hittek és megerősödtek. Csendben imádkoztak és hangosan cselekedtek. Nem tévesztették el az irányt, visszatértek a lélek belső útjaira, melyen a megismert és megszeretett tanítómester mutatta az utat. A külső világ hatalmas nyomását, csábítását ellensúlyozta a lélek belső ereje, hite. Az individualizmust harsogó világunkban ritkán szánjuk rá magunkat, hogy a lélek belső útjain járjunk, de amíg ezt nem tanuljuk meg, addig csak külsőleg vagyunk jézusi tanítványok. Isten szentlelke csak  akkor és ott érint meg bennünket, ha belső útjainkon járva, Jézus tanítása szerint, lélek szerint élünk. Így lesz erőnk, hogy Péter bátorságával mindig kiálljunk és Istenről, az ő igaz és szeretetteljes országáról hittel és  cselekedettel tegyünk bizonyságot.

Egy költői vallomás szerint: “Pünkösdig hallgattak. Vártak. Hallgattak./ Szívükben szunnyadt a
húsvéti hír./ Nem mentek vele. Egy helyben maradtak./ Aztán pünkösd lett, és ütött az óra./ Zendült a szó: Lélek volt és erő./ És háromezren állottak egyetlen prédikációra/ És egyház született./ Ma is megmozdul ezer és ezer szív/ hogyha a szó Lélektől ihletett./ Lélektelen mennyit beszéltünk már mi…/Tanuljunk csendben a Lélekre várni.” ( Túrmezei Erzsébet)

Tanuljunk csendben együtt lenni életünk jeruzsálemi felsőházában, „kitartóan részt venni az apostoli
tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban”. Így leszünk igazi jézusi tanítványok, akiket nemcsak pünkösd ünnepén, hanem a mindennapjaink gondterhelt világában is Isten szentlelke vezérel.

Áldott ünnepet, lélekben megerősödést és békességet adjon az egy örök igaz Isten! Ámen.

2015. pünkösdje, Kolozsvár                                                                  Főpásztori szeretettel,

                                                                                                              Bálint Benczédi Ferenc

                                                                                                                            püspök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése