„Mert én élek és ti is élni fogtok!”

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

A hosszú tél után a vajúdva megújuló természet évről évre hirdeti, hogy minden élni akar.
Az Istenben bízó ember szívét és lelkét húsvét ünnepén öröm és igazi életkedv kell betöltse. Húsvét ünnepének a nagy üzenete is ez: az élet győzedelmeskedik az elmúlás felett.

Az egész evangélium erről a nagy örömről tudósít.

Jézus így búcsúzik tanítványaitól: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.” (Jn 14,18-19)
Jézus élete, tanítása és példája arról a nagy örömről beszél, hogy az élet Isten mellett és
Istennel teljesedik ki. Jézus egész élete, tanítása ezt igazolja, erről tesz bizonyságot. Erre akart és akar Jézus felismerte és tanította, hogy Isten a mi szerető Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk.
Ennek az atya és gyermeke közötti kapcsolatnak az alapja a szeretet. Megmutatta és példát állított
arról, hogyan kell lélek szerint élnünk és gondolkoznunk. Megmutatta a lehetőséget, hogy miként lehet minden bezártsággal és külső erőszakkal felvennünk a harcot. Megtanított arra, hogyan éljünk egymás mellett, mint Isten gyermekei. Példát mutatott, hogyan lehetünk Isten szeretetében szabad emberek, és a bennünk lakozó szeretet által hogyan tudunk a mulandóság fölé emelkedni.
Tanításai és cselekedetei végig az életre mutattak. Az evangéliumban megörökített
élethelyzetek és példázatai arról szólnak, hogy az élet a legfőbb Jónak, Istennek lehet a hordózója.
Isten az embert méltónak tartotta, hogy a benne lakozó lélek által ezt az életet hordozza. Jézus arra
tanít, hogy az élet igazán akkor lesz értékes, ha megvalósul benne egy felsőbbrendű feladat: ha az
Istentől kapott szellemi tehetségek kiművelésével felemelkedünk a múlandóság fölé. Élete és tanítása
számunkra ezért „út, igazság és élet” (Jn 14,6) Egész élete figyelmeztetés és példa számunkra, hogy
megértsük azt az örök igazságot, hogy lélek által lehetünk mi igazán emberek. „Mert mit használ az
embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26.)
A bennünk élő lélek teremti meg az Istennel, az örökkévalóval a kapcsolatot és hozza létre az
egységet Isten és ember között, Atya és gyermeke között. Jézus ezt felismerve így szólott hozzánk és
tanított bennünket: „azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem én pedig
tibennetek.” (Jn 14,20) Jézus tanítványának lenni annyit jelent, mint megteremteni azt a közösséget,
ahol az ember Isten gyermekének és munkatársának tudja magát. Húsvét reggelén ezért mi is a
tanítványokkal együtt hitet teszünk arról, hogy: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” (Jn 6,68) A születés és a halál között az emberi élet lehetőség arra, hogy ezt a jézusi igazságot felismerjük, minden erőnkkel és tudásunkkal munkálkodva azon, hogy az evangéliumban megmutatott életközösséget kialakítsuk Istennel és embertársainkkal.

A szüntelen változás és mulandóság törvényszerűségei sokban meghatározzák életünket, de Jézus megmutatta, hogyan és miképpen tudunk részesei lenni az Isten által számunkra adott örökkévalóságnak, amikor a szellemi és lelki kincseinkkel az örökkévaló szeretetnek a hordózói és
cselekvői vagyunk. Minden mulandóság között örökkévaló értékeket tudunk felmutatni és igazolni,
hogy lélektől formáltattunk emberré, Isten gyermekévé. Az örökkévalóság nem a halál után kezdődik, hanem ott és akkor, amikor felismertük, hogy az isteni szeretetnek a megvalósítói, cselekvői tudunk
lenni. Ábrahám Lincoln vallotta, hogy “a legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt
életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben”.

Húsvét az élet győzelmét hirdeti és Jézus ezt a nagy isteni igazságot hozta közel hozzánk.
Életében és kínszenvedésében ez adott erőt számára. Húsvét igazolja, hogy nem a nagypénteki gyász, a feketeség uralta el a világot! Nem az emberi nagyot akarás és mindenen uralkodni akaró vágy
diadalmaskodott! Nem a tagadás és az árulás lett a győztes! Nem az elvállás, a sír tátongó üressége
maradt a tanítványokkal! Nem a sötétség, hanem az élet fénye és ragyogása győzedelmeskedett!

Húsvét reggelén az újra egymásra találás boldog tapasztalata töltötte be a tanítványok lelkét.
A hajnali órák világosságában meghallották az üzenetet és megtapasztalhatták a közöttük járó és élő
Jézust. A hét első napján a sírhoz siető, kétségbeesett asszony ajkán hangzott el a felismerés, hogy látta az Urat.(Jn 20,18) Az élet győzelemének öröme töltötte be Mária Magdaléna lelkét, amikor a Mester őt nevén szólította. Boldogan sietett vissza a többiekhez és tett élőszóval bizonyságot: Láttam az Urat! A tragédiát átélt tanítványok, az árulás gyávasága miatt kesergők is meghallották az őket köszöntő Mester szavait: Békesség néktek!

Évezredek távlatából ma is bátorít bennünket az első húsvét örömüzenete. Arra buzdít, hogy a
bennünk lakozó isteni lélekről tegyünk bizonyságot, „mert a lélek az a mi megelevenít” (Jn 6,63). A
mellettünk élő embertársak általunk kell megtapasztalják, hogy olyan tanítványok vagyunk, akik látjuk a Mesterünket, akik nem rejtőzünk a háta mögé, akik vele együtt imádkozunk és dolgozunk Isten országa megvalósulásán, akik igazoljuk, hogy Jézus él, egyéni és közösségi hitünk és cselekedeteink Jézus ma is tanít és figyelmeztet, mint ahogy tette egykoron. Ő volt az, aki megszépítette mindenkinek az életét. Akik hozzá fordultak vagy őt felkeresték megújult reményekkel és új lehetőségek felismerésével, lélekben meggazdagodva, tudták tovább folytatni útjukat. Az elveszettet és kitaszítottat felkereste, ölébe emelte a kisgyermekeket, felkereste házában a büszke farizeust és elbeszélgetett vele. Zákeus boldogan szállt le a fügefáról és fogadta házába a Mestert, a mindenki által kárhoztatott bűnös asszony lelkében új remény, életkedv született, miután Jézussal találkozott és sorolhatnám az evangéliumi életképeket, melyek mind azt igazolják, hogy Jézus az Élet fejedelme. Az élet szép és győztes oldalát mutatta fel még akkor is, amikor a keresztfán szenvedett és imádkozott. Ez a jézusi tett segítette a római katonát ahhoz a felismeréshez, hogy „ez az ember valóban igaz volt.” A kínok, szenvedés, megaláztatás és halál fölé emelkedő embert, a lélek és élet győzelmét, az örökkévaló értékek diadalát kell meglátnunk és ünnepelnünk húsvétkor, hogy hitünknek, reménységünknek, szeretetünknek erőforrásai legyenek.

Istenben bízó lélekkel kívánok áldott békés húsvéti ünneplést és kérem, hogy a gondviselő  Istenünk hallgassa meg imádságunkat! Ámen.

Kolozsvár, 2015. húsvét nagyhete

 Főpásztori szeretettel,

 Bálint Benczédi Ferenc
 püspök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése