Az örökélet ünnepe

“Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (1Jn2,25)

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Az Istenben bízó ember szívét és lelkét húsvét ünnepén öröm és igazi életkedv tölti be. A megújuló természet évről évre azt hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének a nagy üzenete is ez:

az élet győzedelmeskedik az elmúlás felett.



 Az egész evangélium erről a nagy örömről tudósít. Jézus így búcsúzik tanítványaitól: „nem

hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ többé nem lát engem, de ti

megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.” (Jn14,18-19)

Jézus tanítása és példája arról a nagy örömről tesz bizonyságot, hogy az élet Isten közelségében

örök. Jézus felismerte és tanította, hogy Isten a mi szerető Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk. Ennek

az atya és gyermek közötti kapcsolatnak az alapja a szeretet. Jézus megmutatta és példát állított arról,

hogy miként kell Isten közelségében megmaradni és lélek szerint élni, gondolkozni és dolgozni.

Megmutatta a lehetőségét annak, hogy miként lehet a bezártsággal és külső erőszakkal felvenni a harcot.

Megtanított arra, hogyan éljünk egymás mellett, mint Isten gyermekei. Példát mutatott arról, hogy miként

lehetünk Isten szeretetében szabad emberek a belső gyengeségek és külső korlátok ellenére.

Jézus tanításai és cselekedetei végig az életre mutattak. Az evangéliumban megörökített

élethelyzetek, valamint példázatai egyaránt arról szólnak, hogy az élet a legfőbb Jónak, Istennek

ajándéka. Isten az embert méltónak tartotta arra, hogy a benne lakozó lélek által ezt az életet hordozza.

Jézus arra tanít, hogy az élet igazán akkor lesz értékes, ha megvalósul benne egy felsőbbrendű feladat,

hogy az Istentől kapott szellemi tehetségek kiművelésével felemelkedjünk a múlandóság fölé. Élete

és tanítása számunkra ezért „út, igazság és élet” (Jn14,6) Egész élete figyelmeztetés és példa, hogy

megértsük azt az örök igazságot, hogy lélek által lehetünk igazán emberek. „Mert mit használ az

embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt16,26.)

A bennünk élő lélek teremti meg Istennel, az örökkévalóval a kapcsolatot és hozza létre az

egységet Isten és ember között, Atya és gyermeke között. Jézus ezt felismerve így szólott hozzánk és

tanított bennünket: „azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem én pedig

tibennetek.”(Jn14, 20) Jézus tanítványának lenni annyit jelent, mint megteremteni azt a közösséget, ahol

az ember Isten gyermekének és munkatársának tudja magát. Húsvét reggelén ezért mi is a tanítványokkal

együtt hitet teszünk arról, hogy: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” (Jn 6,68)

A születés és a halál közé „beszorított” emberi életünk lehetőség arra, hogy ezt a jézusi igazságot

felismerjük; hogy minden erőnkkel és tudásunkkal igyekezzünk alakítani Istennel és embertársainkkal az

evangéliumban megmutatott életközösséget. A szüntelen változás és mulandóság törvényszerűségei

sokban meghatározzák életünk, de Jézus megmutatta, hogyan és miképpen tudunk részesei lenni az Isten

által számunkra adott örökkévalóságnak. A szellemi és lelki kincseinkkel az örökkévaló szeretetnek a

hordozói és cselekvői lehetünk. Minden mulandóság között lehetőségünk van örökkévaló értékeket

felmutatni, és igazolni, hogy lélektől formáltattunk emberré, Isten gyermekévé. Az örökkévalóság nem a

halál után kezdődik, hanem ott és akkor, amikor felismerjük, hogy az isteni szeretetnek a megvalósítói,

cselekvői vagyunk, apró emberi életünk részként kapcsolódik be az isteni öröklét egészébe. A nagy német

költő, Goethe ezt írja: „A magasztos, miután a megismerés sorra-rendre elaprózza nem könnyen áll össze

szellemünk előtt új egésszé, s így fokozatosan elveszítjük a nekünk rendelt legmagasabb rendűt, el az

egységet, mely a végtelennel való teljes együttérzésig emel, leszünk viszont ekképp, gyarapodó

tudásunkkal, egyre kisebbek. Mi, akik elébb még óriásokként álltunk szemközt az Egésszel, most

Húsvét a magasztos győzelmét hirdeti, annak felismerését, hogy részei vagyunk a nagy

Egésznek az öröklét hordozóiként. Jézus ezt a nagy isteni igazságot hozta közel hozzánk. Életében és

kínszenvedésében ez adott erőt számára. Húsvét igazolja, hogy nem a nagypénteki gyász, a feketeség

uralja a világot! Nem az emberi nagyot akarás és mindenek és mindenki feletti uralkodás vágya

diadalmaskodik! Nem a tagadás és az árulás lesz a győztes! Nem az elválás fájdalma, a sír tátongó

üressége marad a tanítványokkal! Nem a részek, az ember által szétdarabolt igazságé az utolsó szó! Nem

az elmúlás, a sötétség, hanem az élet és a fény győzedelmeskedik!

Húsvét reggelén az újra egymásra találás boldog tapasztalata uralta el a tanítványok lelkét. A

hajnali órák világosságában hallották meg az üzenetet, és megtapasztalhatták a közöttük járó és élő

Jézust. A hét első napján a sírhoz siető, kétségbeesett asszony ajkán hangzott el a felismerés,

hogy: „Láttam az Urat!” (Jn20,18) Az élet győzelemének öröme hangzott el ajkáról, amikor őt nevén

szólította. Boldogan sietett vissza a többiekhez és tett élőszóval bizonyságot: láttam az Urat! A tragédiát

átélt tanítványok, az árulás gyávasága miatt kesergők is meghallották az őket köszöntő Mester szavait:

Évezredek távlatából ma is bátorít bennünket az első húsvét örömüzenete. Arra buzdít, hogy a

bennünk lakozó isteni lélekről tegyünk bizonyságot, „mert a lélek az, ami megelevenít” ( Jn 6,63). A

mellettünk élő embertársak életünk és cselekedeteink által tapasztalják meg, hogy olyan tanítványok

vagyunk, akik látjuk Mesterünket, akik nem rejtőzünk a háta mögé, hanem vállalva tanítványságunkat

együtt imádkozunk és dolgozunk Isten országa megvalósulásán.

Jézus ma is tanít és figyelmeztet, mint ahogy azt élete folyamán tette, megláttatva környezetével

és velünk az élet szépségét és értékét. Akik hozzá fordultak, őt felkeresték, új reményekkel és lélekben

meggazdagodva tudták folytatni útjukat. Az elveszettet megkereste, a kitaszítottat befogadta, ölébe emelte

a kisgyermekeket, felkereste házában a büszke farizeust és elbeszélgetett vele. Zákeus boldogan szállt le a

fügefáról és fogadta házába a Mestert; a mindenki által kárhoztatott bűnös asszony lelkében új remény, új

élet lehetősége született meg a Jézussal való találkozásban. Az evangéliumi életképek mind azt igazolják,

hogy Jézus az Élet fejedelme. Az élet szép és győztes oldalát mutatta fel még akkor is, amikor a

keresztfán szenvedett és imádkozott. Ez a jézusi tett segítette a római katonát is ahhoz a felismeréshez,

hogy „ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23,47)

Húsvét ünnepén a benned lakozó lélekre figyelj és kérdezd meg magadtól, a melletted élőtől hogy

látjuk-e húsvét ünnepén az Urat? Látjuk-e saját életünkben, közösségünk életében az evangéliumi tanítás

és öröm megvalósulásának lehetőségét? Vallod-e és dolgozol-e az élet győzelméért?

Ezen a húsvéton is azt kívánom, hogy tudjunk örömmel és hitelesen élni és dolgozni életünk

kiteljesedésén, hogy igazoljuk: a mi kereszténységünk nem látszat, hanem valóság, amely Jézus

tanításán és példaadásán alapszik, hogy a mi emberi életünk Isten örök szeretetének a bizonyossága, az

örökkévalók győzelme a múlandók felett!

 Istenben bízó lélekkel kívánok áldott, békés és örömteli húsvéti ünnepet!

 Főpásztori szeretettel,

 Bálint Benczédi Ferenc

 püspök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése