"Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve"

Máthé Zoltán


2011. május 17-én utolsó útjára kísértük Máthé Zoltán testvérünket, aki életének 64., házasságának 41. évében elhunyt.
A temetési prédikáció alapgondolatát Jób könyve 1, 21-ből olvastam fel: "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!"






Gyászoló Család, végtisztességet tevő gyülekezet!
Ha nem lenne nehéz a szó és engedné a fájdalom, ezt a prédikációt egy történettel kezdeném. Egy olyan történettel, amelyen nevetni lehet, ahol minden szóban ott van a székely humor utánozhatatlan csintalansága. Illetlenség ezt mondani? Valóban, temetésen nem ez a szokás. De aki egyszer is találkozott elhunyt testvérünkkel, tudja, hogy miért mondom ezt. Aki ismerte, tudja, hogy lételeme volt a humor, a móka, a nevettetés. Én magam is így zártam őt a szívembe. Hisz Zolti bácsi volt az, aki istentisztelet végén, a kézfogás melegében elmesélte vagy a legújabb viccet, amit hallott vagy azt, ami eszébe jutott a prédikáció kapcsán. Így minden vasárnap vígan búcsúztunk egymástól.
A legutóbbi vasárnapon, amikor még ő is ott volt a templomban, egyedül a férfiak padjában, nemcsak az anyákat, hanem az édesapákat is méltattam. Kézfogáskor pedig nem viccet mondott, hanem köszöntött: boldog anyák napját. Én meg hasonlóan: Isten éltesse az édesapát! Hát így találkoztunk mi utoljára – így őrzöm én őt a szívemben, most már örökre.
Gyászoló Testvéreim!
A felolvasott bibliai szavakat Jób könyvéből idéztem. Jób könyve egy szélsőséges ószövetségi tanmese. A történet azzal indul, hogy megismerjük Jóbot, aki istenfélő ember hírében áll, nagy családdal és gazadagsággal. Aztán betekintést nyerünk a fenti dimenzióba is, ahol Isten és Sátán társalognak egymással. Sátán provokálására Isten próbára teszi Jóbot, mert biztos benne, hogy történhet bármi, hűséges szolgája Őt soha meg nem tagadja. Így is történik: állatait elhajtják, szolgáit megölik, termése elpusztul és gyermekeire rászakad a ház. Ekkor hangzik el az idézett mondat: „az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve.” Hatalmas erőre, hitre, bizalomra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen esetben ne törjön össze az ember és tudja azt mondani, amit Jób mondott. Ám Sátánnak ez sem elég, azt mondja az Úrnak, hogy ez így ugyan rendben van, de ha betegséggel sújtod meglátod, hogy másként lesz. Ám nem lett igaza. A betegségben is volt ereje ennek a szerencsétlen embernek azt mondani, hogy „ha a jót elfogadtuk az Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób2,1O) A nyomorúságban Jóbot meglátogatja három barátja, akik támogatják, vigasztalják és próbálnak választ keresni az ő szenvedésére. Jób erőssége pedig az, hogy kitart Istene mellett. Isten pedig meggyógyítja és visszaadja mindazt, amit elvett tőle.
Gyászoló Testvéreim! Feltevődhet a kérdés, hogy miért ezt a történetet választottam a mai alkalomra. Három dolog miatt:

  1. Jób istenfélő ember volt – ezt elmondhatjuk elhunyt testvérünkről is. Vasárnapról vasárnapra jelen volt az imádságnak házában, nem volt mindegy számára az, hogy mi történik az egyházközségben.
  2. Akárcsak Jóbnak, úgy neki is volt ereje kimondani az élet történései közt azt – nem is egy alkalommal -, hogy az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő neve.
  3. Betegségében is párhuzamot látok – meg tudott maradni mindvégig hívő embernek. Sőt, a kórházi betegágynál a Szentírás olvasása volt a híd közte és felesége között.
Gyászoló Testvéreim! Azért nehéz a szó, mert egy olyan férjtől, édesapától, nagyapától, gyülekezeti tagtól búcsúzunk, aki magával visz valamit, amitől mi magunk is szegényebbek leszünk. Azért nehéz a szó, mert meg kell tanulni múlt időben beszélni róla. Azért nehéz a szó, mert egy ház gazda nélkül marad és egy család irányító édesapa nélkül. Azért nehéz a szó, mert a templomban még egy pad megürül és nincs, aki helyét elfoglalja.

Emil Isac: Ha meghalok

Ne bánd fiam, ha meghalok,
Értem sírnod sem kell
Hisz én vagyok te, s te vagy én
Nem hagylak soha el.

Világra hangom szólított,
Léted, létembe fog.
Könnyem keresztelt, s búm nyomát
Hordozza homlokod.

Ne emlékezz rám búsan
Hű társam, hitvesem
Már megadatott nékem
Emlékben fénylenem,

Ne emlékezz rám búsan
Testvér, rokon, barát…
Add meg a könnyet,
Élj és szeress tovább.

Addig vagyok, míg élek
Szívetekben, bennetek.
Ember voltam mindig:
Ezért szeressetek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése